Az alap, a speciális és a szabályozó
A növény egy apró magként kezdi aktív életét. Az épp kipattanó kis csíra a magával hozott tápanyagból gazdálkodik és indítja el fejlődését. A mag szikanyagában raktározott tápelemek annyira elegendőek, hogy a rügyecske egy apró zöld felületet képezzen annak érdekében, hogy a napfényt hasznosítani tudja, valamint hogy a gyököcske elérje a létfenntartó talajoldatot, hogy kiürülő raktárait friss tápanyagokkal helyettesítse. Ahogy a mag kiürül, a növény már a talaj és a gazda által biztosított körülményektől, azok tápanyag- szolgáltató képességétől – és hajlandóságától – függ.
Ismernünk kell a növények igényeit, azok jelzéseit, hogy mikor mire van szükségük. A talaj tápanyagvizsgálatok igen jó információt biztosítanak ahhoz, hogy megalapozzuk a kívánt termés kiszolgálását és a legtöbbször sajnos csak eddig jutunk: azt adjuk, ami a 4 tonnához, 8 tonnához, 10 tonnához szükséges.
A talajban található tápanyag nem mind felvehető és jellemzően nem a magas terméseredmény igényeire van szabva, ezért teszünk még hozzá a számítások szerint. Adott termés igényei azonban nem fedezik a növény igényeit, mert a vágyott termésen felül szárat, levelet, gyökeret is kell a növénynek képeznie. Ha gazdálkodunk vele, ez nagyon jó szerves tápanyagraktár, ám sokszor elvisszük alomnak, papírnak vagy hőenergiának.
Az alaptrágya, amit a talajra kiadunk, jellemzően elegendő egy konvencionális, alacsony intenzitású gazdálkodáshoz, mert hiánytünet nélkül elérhető a jövedelmező termésszint, de hol vagyunk még a ráfordítás és megtérülés optimális szintjétől?! Ez után kezdődik csak az ész-játék, ahol már tudásra és okszerű gondolkodásra épül a termelés!
A makro műtrágyák mellett már sok éve megjelentek a speciális lombtrágyák, mikroelemek is, de valahogy még mindig nem váltak a mindennapi gazdálkodás eszközeivé. Tudjuk, hogy kis hazánk talajai cinkben jellemzően szegények. Tudjuk, hogy az apró magvú növények mikroelem raktára – a vetőmag – nem tudja kiszolgálni a teljes növényt. Mégis úgy tekintünk a mikroelem-pótlásra, mint a varázslásra: ha nincs hiánytünet, nincs is rá szükség.
Pedig ezek az anyagok a fotoszintézis, az energiatermelés alap építőkövei és szabályzói. Nélkülük akadozik a növény működése. Ahhoz, hogy a növény megfelelően működjön, oda kell neki adnunk, amit igényel még akkor is, ha a sokszor szentelt víznek nevezett termésnövelő anyagok hatása nem is szemmel látható.
És eddig még csak a tápanyagokról beszéltünk, szabályozásról és az életfolyamatok serkentéséről szó sem esett, pedig ez a következő lépés. A rendelkezésre álló erőforrások nem mindig felhasználhatók. Sokszor egyszerűen csak megáll a keringés az aszály miatt, néha csak egyszerűen más a növény ritmusa.
Fontos lenne pedig egyegy életfolyamatra hangsúlyt helyezni, hogy magasabbra tegyük a lécet. Itt segítenek a stimulátorok, melyek szabályoznak, átlendítenek, serkentenek, hogy kihasználható legyen az, ami ugyan ott van, de nem elérhető. A valódi biostimulátorok hatása ismert, fenológia-specifikus és megbízható. Tekinthetünk úgy rájuk, hogy maga a termék a hatóanyag egy biológiai cél elérése érdekében.
Nem jók mindenre, nem használhatók úgy, mint egy fejtrágya, de okszerűen használva, az életfolyamatokat támogatva, irányítva a legtöbbször szemmel alig észrevehető módon adnak 5-10 százalékot a terméshez még ott is, ahol tápanyaggal már nem növelhető gazdaságosan annak mennyisége és minősége.
Fontos, hogy tisztában legyünk ezeknek az alap, speciális és szabályzó anyagoknak a fogalmával, működésével, alkalmazhatóságával és nem utolsó sorban azzal, hogy helyén kezeljük őket.
Következő írásunkban ezt tesszük tisztába, hogy megkülönböztethető legyen a „mindenre jó varázsszer” a tényleges hatású készítményektől.
