Ne bízza a véletlenre – így lehet eredményes a kapások termesztése idén
A tavaszi kapás kultúrák lassan mindenhol a talajba kerültek, és ezzel egy újabb fontos időszak is kezdetét vette. Az idei év időjárási és piaci körülményei azonban ismét arra figyelmeztetnek, hogy a sikeres termesztés nem a véletlenen múlik.
A költségek optimalizálása ma már nem jelentheti egyszerűen a ráfordítások csökkentését. Sokkal inkább azt, hogy a rendelkezésre álló inputokat tudatosan, a megfelelő helyen és időben használjuk fel. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani az alábbi gyakorlati szempontokkal.
Mikroelemek pótlása – ma már nem luxus, hanem szükségszerű
A kiváló genetikai potenciál és a kijuttatott tápanyagok megfelelő hasznosulása érdekében a növénytáplálásnák mára elengedhetetlen része a mikroelemek pótlása.
A tenyészidőszak során jelentkező hiányok nemcsak a növények kondícióját rontják, hanem közvetlen hatással vannak a betakarított termés mennyiségére és minőségére is. A megelőzéshez azonban nem elegendő a mikroelemek pótlása – annak hatékonynak is kell lennie.
Mikroelemek kijuttatásakor fontos szem előtt tartani az alábbi szempontokat:
- lombon keresztül hatékonyan biztosíthatjuk valamennyi szükséges mikroelemet a növények számára
- több mikroelem pótlása esetén fontos azok egymáshoz viszonyított aránya is, hogy segítsék egymás hasznosulását (szinergizmus)
- mindenképp megfelelően kelatizált készítményekben gondolkodjunk a megfelelő felvehetőség miatt
- egységár helyett hektár költségre vetítve számoljunk, hiszen a professzionális készítmények jobb hasznosulás mellett nem feltétlenül drágábbak
A gyakorlatban jól bevált megoldás a Brexil Mix, amely teljes mikroelem-sort biztosít a növények számára, szem előtt tartva azok egymáshoz való optimális arányát. Gyors és hatékony, pénztárcabarát megoldás idén is.

Növényvédelmi kezelések – nem elég elvégezni, hatékonynak is kell lenniük
A növényvédelmi kezelések hatékonyságát gyakran nem maga a hatóanyag, hanem a kijuttatás körülményei korlátozzák. Ezek közül az egyik leggyakoribb probléma a vízminőség.
A kemény, lúgos víz jelentősen ronthatja a növényvédő szerek hatékonyságát, ami sok esetben észrevétlen veszteséget okoz. Ezért a tankkeverék összeállításakor nemcsak az összetevők kompatibilitását, hanem a víz tulajdonságait is figyelembe kell venni.
A Spray Plus (3-5 dl / 1000 l) alkalmazásával a víz keménysége és kémhatása is kedvező irányba módosítható, így a permetlé stabilabbá válik, és a kijuttatott készítmények hatékonyabban tudják kifejteni hatásukat. Termelői visszajelzések alapján költséghatékonyabb megoldást jelent, mint a hagyományosan használt citromsav, és üledékképződéssel sem kell számolnunk.
Bórpótlás olajos kultúrákban – a kevesebb néha több
Az olajos növények bórigénye jól ismert, ugyanakkor a pótlás módja korántsem mindegy. A gyakorlatban gyakran találkozunk azzal a kérdéssel, hogy az azonos beltartalmú termékek között miért van jelentős árkülönbség.
A válasz elsősorban a formulációban és a gyártástechnológiában keresendő. A Boroplus esetében az ortobórsav forma és az etanol-amin kelát teszi lehetővé a kiemelkedő hasznosulást.
Ennek köszönhetően a készítmény már alacsony, 1 l/ha dózisban is hatékony, és virágzásban is biztonságosan alkalmazható perzselési kockázat nélkül.
A bórpótlásnál tehát nem a kijuttatott mennyiség a döntő, hanem az, hogy abból mennyi jut el ténylegesen a növénybe. Ezért is mondható, hogy a kevesebb – ha jól hasznosul – valóban többet ér.

Élettani támogatás – célzottan és jól időzítve
Az élettani támogatás akkor válik igazán fontossá, amikor a termesztési problémák nem kezelhetők kizárólag tápanyag-utánpótlással vagy növényvédelemmel.
A siker érdekében ilyenkor fontos, hogy fejlesztett, bizonyított megoldásokat válasszunk, és célzottan avatkozzunk be.
Stresszhatások kezelésére: Megafol
Stresszhatások – például hideg, mechanikai sérülések, fitotoxicitás vagy légköri aszály – esetén a növények gyors és célzott támogatást igényelnek. Ilyenkor a Megafol gyors és hatékony eszköz lehet a regeneráció elősegítésére.
További előnye, hogy szántóföldi kultúrákban egyszeri 2,5 l/ha dózisa 1 AÖP pontot ér, illetve a Syngenta Farm Programban is szerepel.
Fontos:
Nem minden stresszkezelő készítmény alkalmas mindenféle stresszhatásra! A megfelelő megoldás kiválasztásához egyeztessen szaktanácsadóval.
Termésmennyiség és minőség támogatására: YieldON
A megfelelő időzítéssel és jól megválasztott kezeléssel többet hozhatunk ki az állományból jelentős többletköltség nélkül.
A termés mennyisége és minősége élettanilag elkülönül, ezért a piac igényeihez igazodva egy tenyészidőszakon belül tudunk a nagyobb mennyiségre vagy a jobb minőségre célzottan hatni.
Erre kínál megoldást a kifejezetten szántóföldi kultúrákra fejlesztett YieldON:
- 6–8 leveles állapotban a termésmennyiség növeléséhez,
- napraforgóban csillagbimbós állapotban a minőség javításához járul hozzá.
Számos gazdaságban évek óta bizonyít, és az idei évtől a Syngenta Farm Programban is szerepel.
Lombtáplálás – mit, mikor és hogyan?
Az idei év aszályos kilátásai miatt felértékelődhet a lombtáplálás jelentősége a kapásokban. Az érzékeny fenológiai szakaszokban a növények különösen jól reagálnak a lombon keresztül biztosított tápanyagokra.
A hatékonyság érdekében azonban fontos, hogy nagy körültekintéssel válasszuk ki, milyen készítményt alkalmazunk.
Jó választás lehet a Plantafol professzionális NPK lombtrágyacsalád:
- magas hatóanyag-tartalom
- kiváló oldékonyság
- kedvező hatóanyagár
- fenológiához igazított összetétel
- jó keverhetőség növényvédő szerekkel
Hatékony kiegészítést jelentenek a kritikus időszakokban.
Összegzés
A gyakorlat azt mutatja, hogy a jó eredmények mögött nem egyetlen termék, hanem egy tudatosan felépített, rendszerben működő technológia áll.
A megfelelő időzítés, a jól megválasztott készítmények és az okszerű felhasználás együtt teszik lehetővé, hogy a termelők a kihívásokkal teli körülmények között is eredményesen gazdálkodjanak.
A Malagrow célja idén is az, hogy olyan megoldásokat kínáljon, amelyek valódi segítséget jelentenek a mindennapi gyakorlatban.
Személyre szabott javaslatokért keresse bizalommal területi képviselő kollégáinkat!