Szamócás szakmai konzultáció az aktuális problémák mentén

sárguló árpatáblák
Jön a tavasz, jönnek a fontos döntések!
2019-02-13
Tavaszi indulástól a virágzásig
Tavaszi indulástól a virágzásig – mindent a szamócáról
2019-02-25
Malagrow szamócás konferencia

A Malagrow által 2019. február 11-én, Kecskeméten tartott Szamóca Szakmai Nap elsődleges célja az volt, hogy a termelők számára fontos és hasznos szakmai információkat adjanak át. Az előadás anyaga a gazdálkodók által gyakorlatban feltett kérdések, valamint a valós életben számukra felmerülő problémák köré épült, így téve közérthetőbbé a szakmai mondanivalót.

A rendezvény egyik kiemelt témaköre volt a talajuntság, ami a szamócatermelők szinte 100%-át érinti, hiszen gyakran előfordul, hogy hosszú időn keresztül termelnek ugyanazon a területen. A talajuntság megelőzésének és kezelésének egyik hatékony eszköze a Myco’Sol PTC nevű készítmény, mely a benne megtalálható hasznos mikroorganizmusoknak, valamint szerves anyagoknak köszönhetően nem csak tápanyagot biztosít a szamóca számára, hanem jelentős mértékben hozzájárul a megfelelő talajhigiénia kialakításához is.

Az előadás során szó esett az alaptrágyázás jelenőségéről is. A Malagrow első sajátmárkás terméke, az M-Grow tökéletes megoldást nyújthat a szamócatermelőknek, hiszen az 1:1,5 nitrogén-kálium arányának és szulfátos káliumtartalmának köszönhetően kockázat nélkül használható az olyan, erősen klórérzékeny kultúrák esetén is, mint a szamóca.

Malagrow szamóca konferencia
Malagrow szamóca konferencia

A tápoldatozás témaköre kapcsán összehasonlításra kerültek a komplex és a mono műtrágyázás lehetőségei is. Szamóca esetén a kettő együttes használatával a növény vegetációjához illő tápanyagellátást lehet biztosítani, mivel a két műtrágya típus kiegészíti egymást, így garantálva a növényi tápanyagigények kielégítését. A termesztésbe rugalmasan beilleszthető, nátrium- és klórmentes Master termékcsalád kiváló megoldást nyújthat a termelők részére.

Kiemelésre került a kalcium fontossága is, amit a szamóca termése zöldborsó nagyságig képes felvenni. Lombon keresztül a Calbit-C készítménnyel ugyan jól pótolható, de heti szinten gyökéren keresztül is kell kalcium-nitrátot adni a növénynek. Ahhoz viszont, hogy ezt a növény képes legyen felvenni, aktív gyökérzetre van szüksége, amelyet a Radifarm biostimulátor heti rendszerű használatával lehet biztosítani. A kimosódás mérséklését és a hatékonyabb tápelem-felvételt pedig az Actiwave segítheti, amelynek alkalmazása magasabb mennyiségi és minőségi paramétereket eredményez.

A termésminőség javítása azonban nemcsak a már említett optimális kalciumellátáson múlik, hanem azon is, hogy a bogyó milyen méretet ér el. Ebben nyújtanak segítséget az MC Cream, illetve a Benefit PZ termékek. Az MC Cream sejtmegnyúlást eredményez (ezáltal egy kicsit hosszabb gyümölcs alakulhat ki), míg a Benefit PZ használatával zömökebb, vállasabb termés jön létre.

A szamócatermesztés problémáival kapcsolatban kiemelték az időjárás okozta károkat, illetve a növény felépítéséből adódó veszélyeket is. A fagy vagy a nagy meleg káros hatásai ellen a Megafol használata javasolt, mégpedig 24 órával a várható anomália előtt. Hatására a növény gyorsan és látványosan kiheveri a stresszhatás káros következményeit, és ismét fejlődésnek indul. Emellett megemlítették a szamóca sekély gyökérzetének gondjait is. Ezek abból adódnak, hogy az érzékeny gyökérzet túlnyomó része (80-90%-a) a felső 15-20 cm-es rétegben helyezkedik el, emiatt pedig egy túlöntözés különösen káros lehet a növényre nézve.

Márton Zoltán szaktanácsadó kollégánk mellett az alábbi szakemberek előadásait hallhatták és láthatták a konzultációs nap vendégei:

Dr. Hüvely Attila főiskolai docens előadásában a szamóca tápanyagigényeiről esett szó, míg az Aqua 2001 Kft. képviselője, Gárdián Tibor a szamóca öntözési sajátosságaira és hibáira hívta fel a figyelmet. Palesits Zsolt (Palesits Faiskola) az új szamócafajtákat, illetve ezek tulajdonságait ismertette, a Syngenta képviselője, Tarcal Erik pedig az aktualitásokról, illetve a növényvédő szerek aktuális kínálatáról beszélt. Kujániné Olga, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Bács-Kiskun megyei elnöke előadásának középpontjában szintén az idei aktualitások álltak, ezen belül főként a szerkivonásokról, és a szamóca kártevőiről esett szó.

Malagrow szamóca konferencia