Cégleírás

A Malagrow Kft. 17 évvel ezelőtt indult családi vállalkozásként, innen nőtte ki magát egy mára több mint 30 főt foglalkoztató vállalattá. A céget Malatinszki György kezdte el építeni, majd testvérei, ahogy befejezték tanulmányaikat, csatlakoztak a vállalkozáshoz, amit a mai napig a három fiútestvér vezet. A folyamatos és dinamikus növekedés ellenére is igyekeznek megtartani a vállalat bensőséges, családias hangulatát és eszméit, s ez az egyik olyan nagy erőssége a Malagrow Kft.-nek, melynek köszönhetően több olyan kollégát is magáénak tudhat, akik már több mint 10 éve dolgoznak itt.

Kezdetekben a kertészeti kultúrákkal foglalkozó termelők jelentették a Malagrow Kft. fő célcsoportját, elsősorban számukra kínált a vállalat háttéripari és tápanyag-utánpótlási megoldásokat és a termesztés biztonságát fokozó készítményeket. Mára ez a kör kibővült és gyakorlatilag a növénytermesztés minden ágazata számára széles termékportfólióval rendelkezik a vállalat, a kertészeti termesztés területén pedig megerősítette piacvezető szerepét.

A cég működése három alappillére épül a kezdetektől fogva: a minőségre, a szakértelemre és a megbízhatóságra.

A Malagrow Kft. mindig gondosan ügyelt arra, hogy a lehető legjobb minőségű készítményeket biztosító partnereket találja meg együttműködéseihez, így garantálva a termékek kiemelkedően magas színvonalát. Legjelentősebb üzleti partnere a biostimulátorok területén világelső olasz Valagro, mely folyamatosan jelentős szakmai, emberi és anyagi erőforrásokat összpontosít évről-évre kutató-fejlesztő tevékenységére annak érdekében, hogy a lehető legjobb minőségű alapanyagokból a lehető leghatékonyabb készítményeket tudja előállítani. A biostimulátorok népszerűségének növekedésével együtt ez a piac is elkezdett bővülni: egyre több olyan cég jelent meg és lép be a piacra még a mai napig, akik hasonló jellegű termékeket kínálnak a termelők számára. Számos olyan készítmény is kapható azonban, ami valós hatással sajnos nem rendelkezik, hatása tudományosan nem bizonyított.

Fontos tisztázni, hogy azok a gyártók, akik alapos szakmai háttérrel rendelkeznek – mint a Valagro is – megfelelő kutató-fejlesztő tevékenységgel támasztják alá biostimulátoraik előállítását, melyek ennek köszönhetően valóban hatékonyak, s nagyban tudják fokozni a termelés eredményességét, jelentős többletbevételt garantálva ezzel. A készítmények kiemelkedő minősége mellett nagyon fontos a szakmai tanácsadás és a termelők megfelelő tájékoztatása is. Míg néhány évvel ezelőtt néhány kolléga látta el az egész ország területét, addig ma már közel 15 fős a szaktanácsadó gárdánk, így próbálunk meg minél több termelőhöz személyesen is eljutni. Ugyanakkor természetesen a Malagrow szaktanácsadók tudását, ismereteit is folyamatosan bővítjük, mélyítjük. Az év során több közös szakmai képzést is szoktunk szervezni a külföldi partnercégeinkkel, ahol mindig a legfrissebb szakmai információkat szerezhetik meg kollégáink.

Szaktanácsadói csapatunkra a szakértelem mellett a megbízhatóság is jellemző, ami azt jelenti, hogy az őszinte kommunikáció elveit szem előtt tartva, csak akkor javasolják egy-egy termék használatát, ha attól valóban várhat megoldást a termelő. Ezek a készítmények ugyanis nem csodaszerek, számos környezeti tényező befolyásolja a biostimulátorok működését, hatását, s ha épp nem megfelelőek a körülmények, akkor a várt hatás elmaradhat. Ehhez szükséges szaktanácsadói csapatunk, akik segíteni tudnak abban, hogy mikor érdemes használni ezeket a készítményeket és melyek azok a helyzetek, amikor felesleges alkalmazni őket, mert nem garantált a hatás. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy szakmai tudásunk a termékek kiváló minősége nélkül nem lenne ilyen sikeres és ez fordítva is igaz: egy hasonló termék szaktanácsadó kollégáink folyamatos jelenléte és szaktudása nélkül szintén nem garantálná a várt eredményt, hiszen mindenkinél különbözőek a termesztés körülményei.

Malatinszki György
ügyvezető igazgató

Céljaink:

  • Megőrizni és tovább erősíteni piacvezető pozíciónkat a kertészeti kultúrák speciális tápanyag-utánpótlási piacán és hasonló pozíciót elérni a szántóföldi növénytermesztés területén is.
  • Stabil és állandóan javuló piaci pozíció elérése Magyarországon és a környező országokban a szelektív és speciális hulladékkezelés területén. Folyamatos fejlődés, fizetőképes és állandóan bővülő ügyfélkörrel, amely rendszeresen és szívesen vásárol nálunk.
  • Úttörő szerepet vállalni abban, hogy olyan innovatív, korszerű technológiákat honosítsunk meg Magyarországon is, amelyek más országokban már bizonyítottan komoly hatékonyságnövelést eredményeztek az őket használó partnerek számára.
  • Olyan példaértékű vállalkozást építeni, amely folyamatosan fejlődik, szervezetten működik és megfelelő hátteret biztosít ahhoz, hogy a cég munkatársainak és tulajdonosainak is kiszámítható környezetet és stabil egzisztenciát, az együttműködő partnereknek pedig megfelelő versenyelőnyt biztosítson.
Mezőgazdasági üzletág
Hulladékkezelési üzletág

Malagrow Kft.

Szolnok, Újszászi út 38.
Telefon: +36 56 514-160
Fax: +36 56 515 050